Volvo FMX

Volvo FMX, egy korszerű, innovatív megoldásokkal teletömött és áttörő termékjellemzőkkel felvértezett építőipari teherautó.

4×2, 4×4, 6×2, 6×4, 6×6, 8×2, 8×4, 8×6, 10×4 vagy 10×6

D11 vagy D13 (330-tól 540 LE-ig)
A rövidebb utakat kedvelő járművezetőknek készült

Amikor sár és homok borítja az utat, a gondok elkerülésének egyetlen módja, ha mozgásban marad. Ez az a helyzet, amelyben nehéz felülmúlni a Volvo FMX meghajtott első tengelyét. S ezentúl még nehezebb feladat lesz ez, hiszen immár az új Automatikus Kipörgésgátló Rendszerrel (ATC) is rendelkezik, amely szükség esetén önműködően aktiválja az első tengely meghajtását.

Nehéz elhinni, hogy az építőipari szegmens igazgatója tiszta, fehér ingében éppen egy brazíliai sárfürdőből érkezett. Amíg el nem kezd beszélni az új automatikus összkerékhajtás előnyeiről.

Amit általában csak „A franc!” gombnak hívunk

„Meghajtott első tengelyünket az első pillanattól kezdve kapcsolható rendszerűnek, szükség esetén könnyen aktiválhatónak terveztük. Ám szerettük volna továbbfejleszteni, hogy levegyünk egy terhet a vezető válláról. Az Automatikus Kipörgésgátló Rendszerrel mindig rendelkezésére áll a szükséges tapadás, ám mindig csak olyankor, amikor a valóban szükséges” – mondja Jonas Odermalm.

Meredekebb emelkedők és mélyebb árkok

Az első meghajtott tengely 100 milliméterrel előrébb került. Ez sokkal jobb megközelítési szöget biztosít a teherautó számára, de egyben azt is jelenti, hogy az alvázfelszerelések és a motorok teljes kínálatával társítható. A tengely teljesen új, a fogaskerék-áttételtől a csapágyakig. Kialakítása erősebbé és áramvonalasabbá tette, továbbá nagyobb hasmagasságot biztosít.

„Korábban a párhuzamos rúd volt a legalsó alkatrész, de ez integrálásra került a tengelyrúdba. Így immár a masszív tengelyház a jármű legalsó pontja. Teljes terhelés mellett jelentősen nőtt a teherautó hasmagassága. Ez az új megközelítési szöggel együtt rendkívül sokoldalúvá teszi a járművet egyenetlen terepen” – magyarázza Jonas Odermalm.

Alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás

Míg az építőipari teherautóknál az állandó összkerékhajtás az általános megoldás, a Volvo más megközelítést alkalmazott. Jonas Odermalm visszaemlékezik a sivatagi tesztekre: „Valójában csupán az idő kettő-öt százalékában szükséges. Ez azt jelenti, hogy az üzemidő 95 százalékában a meghajtott első tengely valójában üzemanyag-pazarlás – kivéve az Automatikus Kipörgésgátló Rendszerrel felszerelt FMX esetében.”

Szabad gurulás

Amennyiben a körülmények engedik, a rendszer automatikusan leválasztja a hajtásról az első tengelyt. Ez közvetlen erőátvitelt jelent a motor és a meghajtott hátsó tengely között, így a többi kerék szabadon gördülhet – kevesebb üzemanyagot fogyasztva. A teherautó manőverező-képessége is javul, hiszen így az első gumiabroncsok tapadása a kormányzást szolgálhatja. Ráadásul az első tengely igénybevétele is csökken.

Volvo FMX mobilitás

Ha szélsőségessé válnak a dolgok

A hatkerékhajtású teherautókban először is egy tengelyek közötti differenciálzárra van szükség – amely átlósan összezár kettőt a bogi hátsó meghajtott kerekei közül. Jonas Odermalm szerint ez a legtöbb esetben elegendő. „Ha kezdenek igazán csúszóssá válni a dolgok, bekapcsolhatja az első tengely hajtását. Ez a legtöbb helyzetben kisegíti Önt – ezzel belépünk az extrém mobilitás területére.”

„Aztán ott még az, amit általában csak „A franc!” gombnak hívunk. Ennek a megnyomásával összezárható az első differenciálmű, rendkívül nehézzé téve a jármű kormányzását – de lehetővé teszi, hogy visszajusson a szilárd talajra.”

Jonas Odermalm

Be és ki

Amikor az effajta mobilitás vonzerejéről kérdezzük, Jonas Odermalm gyorsan felel: „Az ATC a kapcsolható összkerékhajtás minden előnye mellett ugyanolyan kényelmes, mint egy állandó rendszer. Azt hiszem, hogy minden vezető értékelni fogja, mindegy, hogy 4×4-es útkarbantartó járművel, sivatagi olajvezetékeket kiszolgáló 6×6-os billenccsel, kőfejtőben 8×6-os teherautóval vagy homokos építési területen 10×6-os daruval dolgozik.”

Hozzáteszi: „természetesen nem lehetne ennyire vonzó a tartósság és a megbízhatóság terén elér hírnevünk nélkül.”

Tudjon meg többet az Automatikus Kipörgésgátló Rendszerről

8
Mobilitás