2014. 02. 19.

Kevesebb munkaköri ártalom a Volvo Dinamikus Kormányzással



A Volvo Trucks tanulmánya szerint az európai teherautó-vezetők több mint fele küszködik hát-, nyak- és vállfájdalmakkal. Az új Volvo Dinamikus Kormányzás lehetővé teszi a teherautó minimális erőkifejtés melletti irányítását – és így csökkenti a járművezető sérülésének kockázatát.

 

A kormánykerék mögött eltöltött hosszú napok után a teherautó-vezetők fájdalmat érezhetnek hátuk felső részén. A 27 éves Henrik Gustafsson is közéjük tartozik. Öt évvel ezelőtt távolsági fuvarokat végzett Norvégiába, ám eközben problémája alakult ki a bal válla mögötti egyik izmával. Henrik emiatt abbahagyta a távolsági fuvarozást, és édesapjával együtt erdei rönkszállításba fogott. Súlyzós edzéseket is végzett, de a probléma nem szűnt meg teljesen. Másfél évvel ezelőtt azonban Henrik lehetőséget kapott arra, hogy a valós körülmények közötti tesztelés során egy Volvo Dinamikus Kormányzással felszerelt új Volvo FH-t vezethessen. Azóta sokkal kevésbé fáj a háta.

„A különbség, hogy nem kell megerőltetnem magam, és irányított módon vezetnem. A Volvo Dinamikus Kormányzással rendkívül stabil a teherautó" - mondja Henrik Gustafsson.

Minden második járművezető tapasztal ártalmakat

Régóta ismertek az iparági ártalmakhoz kapcsolódó problémák. A Volvo Trucks 160 európai teherautó-vezető bevonásával végzett egyik tanulmánya szerint a sofőrök több mint fele küzdött hát-, váll- és nyakfájdalmakkal. A 2011-ben és 2012-ben végzett felmérés résztvevőinek többsége távolsági fuvarozást végző férfi volt.

Egy 2011-es másik tanulmány szerint, amelyet az Európai Munkavédelmi és Egészségvédelmi Ügynökség végzett el, Európában a szállítási iparágban dolgozó nők 54, illetve a férfiak 37%-a szenved izom és csontrendszeri problémáktól. Ezen problémák leggyakrabban a járművezetők hátára, nyakára és vállaira összpontosulnak.

Ennek okát Peter Bark magyarázza el, aki a szállítási és logisztikai kutatásokkal foglalkozó Szállítási Kutatási Intézet egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos kutatásait vezeti.

„A karok és a nyak megfeszülő izmai, valamint az ismétlődő mozdulatok jelentős igénybevételt hárítanak bizonyos izomcsoportokra. Mint feltételeztük is, a kormánykerék erős markolása kormányzás közben még jelentősebb megfeszülést eredményez. A nagyobb izmok, mint például a bicepsz kevésbé érzékenyek, de az alkar és az egyes ujjakhoz vagy tenyérhez csatlakozó izmok megfeszülése esetén a kimerültség érzésének kockázata áll fenn. A vállak megfeszítése szintén fáradtságot eredményez, ami a nyak hátsó részére is átterjedhet".

Drasztikusan kisebb vibráció a Volvo Dinamikus Kormányzással

Az új Volvo Dinamikus Kormányzás jelentősen csökkenti az út egyenetlenségei miatt szükséges kormánymozdulatokat. A rendszer nemcsak könnyebbé és kényelmesebbé teszi a kormányzást a járművezető számára, de hosszú távon az izmok és az ízületek igénybevételét is csökkenti.

Átlagos utakon kis sebességgel haladva a Volvo Dinamikus Kormányzás megközelítőleg 75 százalékkal csökkenti a kormánykerék elfordításához szükséges erőt. Rossz úton haladva szinte teljesen megszünteti a kormánykerék rezgését, 95-100%-ban kiküszöbölve azt. Mindez az automatizált I-Shift sebességváltóval együtt azt jelenti, hogy a járművezetőre nehezedő nyomás jelentősen csökken. Jonas Nordquist a Volvo Trucks termékjellemzőkért és jövedelmezőségért felelős igazgatója.

Azokat kivéve, amik a teherautón kívül történhetnek a járművezetővel, az útegyenetlenségek, a kormányzás és a sebességváltások miatti ismétlődő mozdulatok, az úgynevezett teljes testes vibráció a szakmai ártalmak legjelentősebb oka. Az út soha nem sima teljesen, a test a jármű mozgásával együtt rázkódik. Ez okozza az ergonómiában RSI-nak, ismétlődő terheléses sérülésnek nevezett jelenséget. Ez az izmok kopását jelenti, mint például a teniszkönyök".

Pontosan ez történik, amikor a járművezetőknek fáj a háta vagy a nyaka - mozdulatlanul ülnek, miközben testük fel-le mozog. A járművezető bizonyos terheléssel forgatja a kormánykereket, és minél nagyobb ez a terhelés, annál nagyobb a sérülés veszélye.

Henrik Gustafsson hátfájása klasszikus szakmai ártalomként alakult ki. Így amikor édesapjával új teherautót vásároltak, könnyű volt a választás - egy új Volvo FH, Volvo Dinamikus Kormányzással.

„Korábban meg kellett erőltetnem magam, ha szűk, kanyargós utakon kellett kormányoznom a teherautót. A Volvo Dinamikus Kormányzással a kormánykerék akkor sem mozdul, ha a rossz úton olyan erőhatások érkeznek a kerekek felől, amelyek általános esetben megráznák a kormányt. Ezeket kiszűri a rendszer, így sokkal nyugodtabban ülhetek és végezhetem járművezetői munkámat. Ma már egészen más testhelyzetben vezetek" - mondja Henrik Gustafsson.

2014. február 19.

Így működik a Volvo Dinamikus Kormányzás

A Volvo Dinamikus Kormányzás egy hagyományos, mechanikus kormányzási rendszeren alapul, amelynél kormányoszlop csatlakozik a kormányműhöz. Egy hidraulikus rásegítési rendszer hozza létre azt az erőt, ami segít a járművezetőnek a teherautó kerekeinek elfordításában. A Volvo rendszere egy elektronikusan vezérelt elektromos motort is tartalmaz, amely a kormányoszlophoz csatlakozik. Ez az elektromos motor együttműködik a hidraulikus kormányrásegítéssel, és másodpercenként több ezer szabályzó jelet kap az elektronikus vezérlőegységétől. Kis sebességnél az elektromos motor plusz erőt biztosít, nagyobb sebességnél pedig az elektromos motor automatikusan szabályozza a kormányzást, és kompenzálja a kormánykeréken jelentkező egyenetlenségeket, amelyeket például oldalszél vagy az útfelület hibái okozhatnak.

Adatok - Járművezetői ID

A Volvo Trucks Járművezetői ID tanulmányát 2011-ben és 2012-ben végezték el, 160 európai teherautó-vezető részvételével. A résztvevők több mint fele számolt be hát-, váll- vagy nyakfájással kapcsolatos problémákról. A felmérésben szereplők többsége távolsági fuvarozást végző férfi volt.

Adatok - Munkavégzési biztonság és egészségvédelem a szállítási iparágban

Az OSHA 2011-ben elkészített Munkavégzési biztonság és egészségvédelem a szállítási iparágban tanulmánya szerint Európában a szállítási iparágban dolgozó nők 54, illetve a férfiak 37%-a szenved izomzati problémáktól. Ezen problémák a teherautó-vezetők esetében gyakran a hátra, a nyakra és a vállakra összpontosulnak. A tanulmány szerint a Németországban dolgozó szállítási ipari munkások 43%-a számolt be derékfájásról. A hátproblémák gyakran mechanikai vibrációkkal állnak összefüggésben, és Belgiumban ez jelenti a leggyakoribb szakmai ártalmat a szállítási iparágban dolgozók között. Spanyolországban a szállítási iparágban dolgozók által 2000 és 2005 között jelentett munkával kapcsolatos sérülések 90%-a az izom- vagy a csontrendszerhez kapcsolódott. A tanulmány teljes egészében elolvasható itt.

Tekintse meg a filmet a Volvo Trucks YouTube csatornáján:

http://youtu.be/mmu7yCBcOSM

További információk: Papp Ágnes, telefon +36 1 253 0886, e-mail agnes.papp@volvo.com

“Kis utakon vezettem Norvégiában, mikor elkezdett fájni a karom. Amióta Volvo Dinamikus Kormányzással ellátott teherautót vezetek sokkal job lett”, mondta Henrik Gustafsson. image/pjpeg 2,1 MB
A Volvo Dinamikus Kormányzással rendkívül stabil a teherautó” – mondja Henrik Gustafsson. image/pjpeg 830,2 KB
A Volvo Trucks 160 európai teherautó-vezető bevonásával végzett egyik tanulmánya szerint a sofőrök több mint fele küzdött hát-, váll- és nyakfájdalmakkal. image/pjpeg 696,7 KB
vissza

Fizessen elő a Volvo Trucks híreire

Szeretne e-mailben vagy mobilon értesülni arróül, amikor új hír kerül fel erre a weboldalra? Töltse ki a lenti adatokat

  •  
  •  
  •  
  •  

Ennek a bejelölésével hozzájárul, hogy a Volvo Trucks tárolja az ön személyes adatait az előfizetésével kapcsolatban