2013. 09. 02.

Kaszkadőr szerepet vállal a Volvo elnöke



Claes Nilsson a Volvo Trucks elnöke, és a Volvo új építőipari teherautójának teszteléséről szóló filmben nem habozik felállni egy több mint 20 méter magasra fellógatott teherautóra.

 

„Be kell vallanom, pillangók voltak a gyomromban, és bizonyára még sokszor elcsodálkozom majd azon, hogy mire is hagytam rábeszélni magam. Nem vagyok hegymászó, és nem szeretem a magasságot. De megígértem, hogy elvégzem a mutatványt, így már nem hátrálhattam meg" - mondja Claes Nilsson.

Közel két órán keresztül kellett egy olyan Volvo FMX építőipari teherautó homlokpaneljén állnia, amelyet több mint 20 méter magasra lógattak fel a göteborgi kikötő vize felett.

„Természetesen többször újra kellett vennünk a jelenetet, időigényes folyamat volt a felvétel. Meglehetősen hideg volt - nagyjából plusz 8 fok - a szél pedig 10 méter/szekundumos sebességgel fújt, így egy idő után meglehetősen áthűltek a kezeim. De minden remekül ment. A biztonság végig 100 százalékos volt, így sosem féltem igazán" - folytatja Claes Nilsson.

„A ‘The Hook' című filmmel szerettük volna bemutatni, hogy a teherautó elülső vonóberendezését úgy méretezték, hogy lényegesen nagyobb igénybevételt is elviseljen, mint ami általában érheti. Az egész film építőipari teherautóink erejének és minőségének kihangsúlyozásáról szól. Ez pedig nem is mutatható be jobban, mint ha a 15 tonnás teherautót saját vonókampójánál fogva felemeljük a levegőbe" - magyarázza Claes Nilsson.

A filmet egy helikopterről vettük fel. Mindent előre előkészítettünk, egészen a legapróbb részletekig.

„A nehézséget a teljes film egyszeri felvétele jelentette a helikopterről. Elismerésem Claes Nilssonnak, aki végig nyugodt és összeszedett maradt a 20 méteres magasságban eltöltött két óra során. Én is kipróbáltam, de csupán 15 percig. Mondhatom, igazán ijesztő volt" - mondja a Folke Film munkatársa, Filip Nilsson, a film rendezője.

Nem ez az első alkalom, hogy a Volvo Trucks különleges tesztet filmezett le teherautóik részvételével. A ‘The Ballerina Stunt' hatalmas sikert ért el az egész világon, már közvetlenül azt követően, hogy tavaly augusztusban felkerült az internetre. Több mint 7 millióan látták a YouTube-on a filmet, amelyen Faith Dickey két teljes sebességgel haladó teherautó közé kifeszített kábelen egyensúlyoz. Ennek a filmnek a célja a Volvo új távolsági teherautójának továbbfejlesztett stabilitásának és kormányozhatóságának bemutatása volt.

„Azóta négy további teherautó-típust mutattunk be. Az a tervünk, hogy az elkövetkező hónapok során különféle teszteknek vessük alá ezeket, az egyes típusok továbbfejlesztett jellemzőinek bemutatására. Nem átlagos teszteket végzünk - biztosíthatom, hogy a teherautók világában korábban senki nem végzett hasonlót" - foglalja össze Claes Nilsson.

Tekintse meg a ‘The Hook' filmet:

http://youtu.be/Jf_wKkV5dwQ

Nézze meg, hogyan forgatták a ‘The Hook' című filmet:

http://www.youtube.com/watch?v=6tPMvYw9yEY

Tekintse meg a ‘The Ballerina Stunt' filmet: http://www.youtube.com/watch?v=1zXwOoeGzys

Nézze meg a Faith Dickey-vel készült interjút: http://www.youtube.com/watch?v=ixcDi5HqfOo

2013. szeptember 2.

További információk: Papp Ágnes, telefon +36 1 253 0886, e-mail agnes.papp@volvo.com

„Be kell vallanom, pillangók voltak a gyomromban, és bizonyára még sokszor elcsodálkozom majd azon, hogy mire is hagytam rábeszélni magam.“ mondta Claes Nilsson. image/x-png 897,6 KB
„Nem vagyok hegymászó, és nem szeretem a magasságot. De megígértem, hogy elvégzem a mutatványt, így már nem hátrálhattam meg” – mondja Claes Nilsson. image/x-png 715,7 KB
A filmet a göteborgi kikötőben készítettük Svédországban. image/x-png 736,6 KB
A filmet egy helikopterről forgattuk. Mindent előre előkészítettünk, egészen a legapróbb részletekig. image/x-png 598,6 KB
Az egész építőipari teherautóink erejének kihangsúlyozásáról szól.Nem is mutatható be jobban, mintha a 15 tonnás teherautót saját vonókampójánál fogva felemeljük a levegőbe” – magyarázza Claes Nilsson. image/x-png 821,1 KB
Az új Volvo FMX image/x-png 1,8 MB
Az új Volvo FMX belső image/x-png 3,3 MB
Én is kipróbáltam, de csupán 15 percig. Mondhatom, igazán ijesztő volt” – mondja a Folke Film munkatársa, Filip Nilsson, a film rendezője. image/x-png 872,4 KB
Meglehetősen hideg volt – nagyjából plusz 8 fok – a szél pedig 10 méter/szekundumos sebességgel fújt, így egy idő után meglehetősen áthűltek a kezeim. image/x-png 873,8 KB
Vonóhorog az új FMX-en image/x-png 2,4 MB
vissza

Fizessen elő a Volvo Trucks híreire

Szeretne e-mailben vagy mobilon értesülni arróül, amikor új hír kerül fel erre a weboldalra? Töltse ki a lenti adatokat

  •  
  •  
  •  
  •  

Ennek a bejelölésével hozzájárul, hogy a Volvo Trucks tárolja az ön személyes adatait az előfizetésével kapcsolatban