
Filozófiánk néhány gyümölcse lassan láthatóvá válik. A Volvo teherautók üzemanyag-fogyasztása és CO2-kibocsátása ennek megfelelően 20 százalékkal csökkent az elmúlt 20 év során. A nem túl távoli jövőben pedig alternatív üzemanyagokkal működő életképes teherautók jelennek majd meg az utakon.
Bebizonyítottuk ráadásul, hogy a környezetvédelmi érdekek találkoznak a fuvarozók érdekeivel. Vegyük az üzemanyagköltséget. Ha az teljes kiadásainak harmadát képezi, a fogyasztás kismértékű csökkenése is észrevehetően jelentkezik a végösszegben.
Az üzemeltetési költségek is csökkenésnek indulnak, ha a környezetet kevésbé károsító módon használjuk a teherautókat. És itt egy másik dolog. A szén-dioxid, a nitrogén-oxidok és a korom kibocsátásának radikális csökkentése dízelmotorjainknál hatalmas versenyelőnyt eredményeznek. Nemcsak a Volvo számára, de a teherautóinkat használó fuvarozók, és az árujukat velük szállíttató ügyfelek számára is.
Az elkövetkező 10 évben célunk az üzemanyag-fogyasztás további 10 százalékos csökkentése. Gyakran a hatékonyság mikroszkopikus fejlesztésével és alkalmanként valami egész újjal, mint például metán-dízel technológiánk vagy talán a DME. Folytatjuk ezt a munkánkat mindaddig, amíg el nem érjük a fenntartható szintű károsanyag-kibocsátását, a széndioxid-kibocsátási szempontból semleges közúti szállítást és függetlenné nem válunk a fosszilis üzemanyagoktól.
De még akkor is minden csepp számít majd.